2023.03.30 - XLVI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny
megyei fordulója az Aranyossyban

Az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola rendezte meg a XLVI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Csongrád -Csanád Vármegyei fordulóját. A megyéből Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged, Szentes csapatainak 6-7. évfolyamos diákjai vettek részt.

A megnyitót színvonalas műsorok, a versenyt a jó hangulat jellemezte. A versenyen résztvevő gyermekek, pedagógusok kiemelték intézményünk vendégszeretetét.

Kiemelten köszönjük azoknak a szülőknek és kollégáinknak a lelkes, kitartó munkáját, akik segítettek a rendezvény megszervezésében.

Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a Pálffy Huszár Egyesület résztvevőinek, akik segítségével közelebb hozhattuk a gyermekekhez a magyar hagyományok világát.

Köszönjük továbbá Búza-Eleki Anitának és Laskai Nórának a felkészítő munkáját, mellyel sikerhez juttatták tanítványaikat.

 

Az alábbi eredmények születtek:

dobogo pici

Digitális kultúra 6. osztály

Szabó Áron
Hódmezővásárhely

I. helyezett

Horváth Leila
Csongrád

II. helyezett

Kolompár Árpád
Makó

III. helyezett

Digitális kultúra 7. osztály

Flekenstein Kevin
Szeged

I. helyezett

Kollár Brigitta
Makó

II. helyezett

Gyurosovics Adrián
Hódmezővásárhely

III. helyezett

Csapat Verseny

Aranyossy Ágoston Református Óvoda
és Általános Iskola
Hódmezővásárhely

I. helyezett

Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI
Szeged

II. helyezett

Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Szentes

III. helyezett

Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Makó

VI. helyezett

Kozmutza Flóra EGYMI Csongrádi Tagintézménye
Csongrád

V. helyezett

A verseny eredmények alapján intézményünk képviseli megyénket, a Kaposváron megrendezésre kerülő országos versenyen, gratulálunk mindenkinek!