Robotokkal a tanulás útján
A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár általános iskolás tanulóknak is kínál robotikafoglalkozásokat, amelyek keretében irodalmi műveket, meséket, verseket dolgoznak fel, a gyerekek igényeihez, ismereteikhez alkalmazkodva.
2025. február 26-án délelőtt, mi is részt vettünk egy Robotikafoglalkozáson az 5. osztályos tanulóimmal, és közvetlen kollegáimmal. A gyerekek izgatottak voltak, hogy végre kipróbálhassák a robotokat, és kíváncsian várták, hogy milyen játékos feladatokkal fognak találkozni. Bepillantást nyerhettünk a robotprogramozás titkaiba, a robotok kreatív, játékos megépítésébe, majd ezt követően tanulóink a grafikus programozást alkalmazva rajzaikkal keltették életre a Vuk című regény szereplőit.
A gyerekek megismerkedhettek az Ipad Osmo, készségfejlesztő játékkal, amely segítségével a számolást, az írást, a rajzolást, a finommotorikus készséget, a térlátást, de akár a pénzkezelést is fejleszteni lehet.
Ennél a játéknál a gyerekeknek egy pizzavállalkozást kellett elindítaniuk. A pizzára különböző feltéteket kell tenni a vásárlók kérései alapján, majd el kellett adni, és közben a pénzt is kezelniük kellett.
A foglalkozáson padlórobotokkal is játszhattak a gyerekek. Egy előre elkészített feladatlap szerint kellett a robotot a kiindulási ponttól a célig eljuttatni, miközben a kérdőjelek egy-egy kérdést rejtettek. A tanulók feladata az volt, hogy minden kérdőjelhez eljussanak, a kérdésekre helyesen válaszoljanak, és így Indit, a kisautót elvezessék a célig. A kérdések közötti utat színekkel jelölt iránylapokkal kellet a következő kérdőjelig kirakniuk, amelyen a kisautó a következő kérdőjelig eljutott a következő kérdésig. A játék, illetve a kérdés-felelet válasz a kisrobot célba éréséig tartott. A kisautó alja érzékeli a színeket, így amilyen színt érzékel olyan algoritmust, mozgást fog végezni.
Egy kis panda padlórobotot is kipróbálhattak a tanulók. Itt a jobbra, balra, felfelé, lefelé irányokat tudtuk gyakoroltatni a gyerekekkel.
Ezt a kis robotot szituációs feladatokhoz is lehet használni, egy pályát megépítve.
Ezen a képen egy közlekedési szituációt lehet látni. Az úton baleset történik. A gyerekektől megkérdezhetjük, hogy mit tennének ebben az esetben. (Mentőt hívnak, bemutatkoznak, elmondják, hogy mit látnak, stb.). Az iránykártyák segítségével a kis panda robot eljut egészen a kórházig.

A gyerekek nagyon szívesen játszottak az Osmo masterpiece, készségfejlesztő eszközzel, és a padlórobotokkal is. Érdekesnek, és hasznosnak tartom ezeket az eszközöket, mert a gyermekek kognitív képességeinek fejlesztése mellett, a szociális készségeik fejlődésére is nagy hatással vannak, hiszen együtt kell gondolkodniuk, társas interakciókba kerülnek, türelmesnek kell lenniük egymással az eredményes feladatvégzés érdekében.
Még számos feladatot szerettek volna megoldani a tanulók, de az idő rövidsége miatt sajnos nem jutott mindenre lehetőségünk. Megbeszéltük a gyerekekkel, és a program szervezőivel, hogy még ebben a tanévben tavasszal ismét ellátogatunk a szegedi könyvtárba.