bga alap logo

Határtalanul! program
HAT-19-01-1086
"Az úr harcol értetek"

hatartalanul logo

1.nap:

szeptember 20-án indultunk el Erdélybe. Hódmezővásárhelyről kora reggel indultunk el. Az első megállónk Nagyszalonta volt, ahol megtekintettük az Arany János Emlékmúzeumot, és a költő szülőházában berendezett kiállítást. Király-hágón rövid pihenőt tartottunk, panorámaképeket és csoportképet készítettünk. Körösfőn a református lelkész vezetette csoportunkat körbe a templomban. A templom történetének ismertetése után közösen elénekeltük a 225. dicséretet: Nagy hálát adjunk az Atyaistennek. A kora esti órákban érkeztünk Torockóra, ahol szálláshelyünk elfoglalása után elfogyaszottuk bőséges vacsoránkat.

2.nap:

szeptember 21-én délelőtt a torockói néprajzi múzeumban megtekintettük a kiállítás anyagát. A diákok ezután a népi bútorfestészet motívumait felhasználva terveztek maguknak díszes tárgyakat. Ezután indultunk a tordai sóbányába. A tárna mélyén fogyasztottuk el hideg ebédcsomagunkat, majd a gyermekek kipróbálhatták az óriáskereket. Délután a vacsora előtt még egy rövid sétát tettünk Székelykő legelőjén. Az alföldi lurkók, mint a kiscsikók szaladtak neki a hegynek. Hatalmas élmény volt számukra megtapasztalni, hogy mi is a hegy.

3.nap:

szeptember 22-én vasárnap 10 órakor a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon lakóival közös istentiszteleten vettünk részt, amelyen intézményi lelkészünk, Kun Ildikó szolgált. Ezután a torockói és a vásárhelyi gyerekek együtt töltötték el a délelőttöt. Egy csoportképre az egész társaság összeállt. A meleg ebéd elfogyasztása után indultunk el a tordai hasadékba túrázni.

4.nap:

szeptember 23-án kora reggel indultunk Kolozsvárra, ahol egy rövid sétát tudtunk csak beiktatni a belvárosban. A Mátyás szobor előtt csoportkép készült, majd a fáradt, beteg kirándulók Hódmezővásárhely felé vették útjukat.