Vetélkedő az Aranyossyban – A magyar kultúra napja
Iskolánkban 2025. január 23-án ünnepeltük a magyar kultúra napját. A délutáni program egy megnyitóval kezdődött az alsósok számára, ahol egy rövid feladattal hangolódtunk rá erre a jeles napra.
Az osztályok feladata az volt, hogy az egy-egy híres magyar embert ábrázoló színes kirakót illesszék össze, majd közösen megbeszéltük, hogy melyik képen kit láthatunk és miről nevezetes. Ezt követően mindenki a saját termében oldhatta meg a magyar kultúra napjához kapcsolódó online feladványokat.
A rövid megnyitó után a felsősök Kahoot-vetélkedőn vettek részt az Áhítat teremben. Először az 5. és 6. osztály, majd a 7. és 8. osztály csapatai mérték össze tudásukat a magyar kultúra témakörében.
A legfelkészültebb csapatok az 5. és a 7. osztály diákjaiból kerültek ki.