2023.04.27 - Érzékenyítés témájú Szakmai nap
hitéleti igazgatóhelyettese áhítatot tartott vendégeinknek és dolgozóinknak.
1. Állatasszisztált érzékenyítés
Az kutyás érzékenyítő foglalkozáson 20-25 fő vett egyszerre részt. Kifejezetten olyan kutyás játékokat hoztam erre a napra, melyekben azt gondoltam, a részt vevő felnőttek jól fogják magukat érezni. Cél volt, hogy felszabadultnak érezhessék magukat, miközben Bodzával, a terápiás kutyával játszanak.
A játékban részt vevő pedagógusok igyekeztek a feladatokat maximálisan teljesíteni, együttműködve a kutyával és a csapat tagjaival. Úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát, még azok is, akik a székeken ülve maradtak és szemlélői voltak az eseményeknek.
Számomra a legnagyobb visszajelzést az adta, hogy sokat nevettek és nagyon aktívak voltak a kutyás érzékenyítő foglalkozás alatt. Bodza sok sok simogatást és szeretetet kapott, melyet farokcsóválva, pacsival hálált meg. Köszönjük a sok pozitív visszajelzést, az elismerő szavakat!Búza-Eleki Anita és Bodza
2. A hallássérültek világa
A hallássérültek állomásán részt vevők a szájról olvasás nehézségét tapasztalhatták meg. Az informatika teremben a fülhallgatókon keresztül szólt a hangos zene, ez akadályozta a hallgatót a felolvasott szavak megértésében. A résztvevők amellett hogy viccesnek találták a feladatot, komoly nehézséget okozott számukra önmaguk megértetése. Többen a gesztusaik segítségével egészítették ki a feladat megoldását. Ez a feladat is jól mutatta, hogy a hallássérültek nyelvi oktatása is ezen az alapvető emberi reakción alapul.
A gyerekek általában egyszerre tanulják, használják a jelnyelvet és a hangzó beszédet, a jelnyelvet általában a szülőkkel és egymás között használják.
Ezzel a játékosnak tűnő feladattal azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a hallásvesztés legyen bármilyen mértékű, nagy mértékben akadályozza a kommunikációban részt vevőket. Mind a beszélők, mind a hallgatók nehéznek ítélték meg a kommunikációs feladatot.Mondovits-Vámos Nikoletta és Wolf Júlia
3. A látássérültek világa
A saját élmény alapján történő érzékenyítés során a látás teljes hiányát vagy csak részben való elvesztését imitáltuk ezen a helyszínen. Megtapasztalhatták hétköznapi helyzetekben vendégeink és kollégáink, milyen lenne az élet ezen képességünk csökkenésével. A pénzhasználat, a zokni pároztatás, az olvasás vagy utasítás szerinti cselekvés is milyen kihívást jelenthet a mindennapokban.
Kellemes beszélgetésekre és közös gondolkodásra adott lehetőséget ez a program.Laskai Nóra, Braun Katalin és Hamvas Beáta
4. Az autizmussal élők világa
Érzékenyítő programunk során az autizmussal élő személyek általunk elképzelt világát mutattuk meg vendégeinknek.
A rövid program során bemutattuk, hogy vannak olyan autizmussal élő személyek, akik nagyon közvetlenül, már-már bizarr módon közelítenek idegenek felé. Megmutattuk, hogy vannak olyan személyek, akik nem vagy csak nehezen érzékelik saját és mások határait, hogy bizonyos fény- és hang ingerek mennyire zavaróak tudnak lenni főleg egy feladathelyzetben.
Egy feladatlap segítségével érzékeltettük, hogy a normál gyermekeknek szerkesztett színes, gazdagon illusztrált tankönyvek mennyire sok információt tartalmaznak és ezek között mennyire el tud veszni egy autizmussal élő személy figyelme, aki sokkal nehezebben tudja kiszűrni a számár lényeges és lényegtelen információkat. Néhány perc elteltével vendégeinken lehetett látni, hogy telítődtek az általunk generált ingergazdag környezettől, ezért röviden beszéltünk az autizmusról, illetve bemutattunk néhány olyan eszközt, feladattípust és módszert, amely az általuk is megtapasztalt káoszt kissé segíti rendezni és átláthatóbbá tenni.
Köszönjük az érdeklődést és a nyitottságot, mellyel megtiszteltek minket!Szögi-Kovács Beáta és az Aut. team
5. A mozgássérültek világa
Az utolsó állomáson igyekeztünk a megfelelő tevékenységeken keresztül bemutatni a mozgáskorlátozottságból eredő akadályokat leküzdő, kompenzáló technikákat, eszközöket.
Célul tűztük ki, hogy az érzékenyítés során próbálják ki a különböző élethelyzeteket, saját testükön tapasztalják meg azokat a nehézségeket, melyekkel minden nap szembesül egy mozgáskorlátozott ember.
A gyakorlatokkal igyekeztünk lehetőséget teremteni az érdeklődők számára, hogy megtapasztalják és megértsék mozgásszervi fogyatékos emberek mindennapi nehézségeit. A láb, kar vagy kéz hiányából, vagy különböző sérüléséből adódó hátrányok kompenzálását célzó feladatok bemutatták a manipuláció másfajta lehetőségeit.
A különböző segédeszközök bemutatásával és kipróbálásával érzékeltettük az épített környezet okozta akadályokat: közlekedés kerekesszékkel teremben és akadálypályán, szájjal írás. További célkitűzés, hogy természetesen tudják kezelni azokat az embereket, akik a mozgáskorlátozottság miatt segítségre szorulnak. Kellő empátiával, odafordulással alakítsanak ki kapcsolatokat mozgáskorlátozott emberekkel.Lengyel Tünde és az Ovis team
érzések, gondolatok kis körben történő megosztására.